Az ember kegyetlen gép,
fut és a saját csapdájába lép.
A csillagos égre vidáman néz,
de a könnye hull, ha körbe néz.
Menekülni nem tud senki,
az igazságot úgysem préselik ki.
Sötét a lelkünk, mint az éj,
ne tagadd, hisz mindenki fél.
Sétáltam én a fényben,
de kinyitottam szemem és megláttam az éjben.
Lefagytam a szörnyű időben,
szomorú űr tombol a lelkemben.
Hibáink vannak, ez a szörnyű tény,
de lépni már mindenki fél.
Bezárkózunk agyunkba,
és nem nézünk a valóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése