Az ember

Az ember kegyetlen gép,
fut és a saját csapdájába lép.
A csillagos égre vidáman néz,
de a könnye hull, ha körbe néz.

Menekülni nem tud senki,
az igazságot úgysem préselik ki.
Sötét a lelkünk, mint az éj,
ne tagadd, hisz mindenki fél.

Sétáltam én a fényben,
de kinyitottam szemem és megláttam az éjben.
Lefagytam a szörnyű időben,
szomorú űr tombol a lelkemben.

Hibáink vannak, ez a szörnyű tény,
de lépni már mindenki fél.
Bezárkózunk agyunkba,
és nem nézünk a valóra.

Kutya vonít...

Kutya vonít a távolban,
A sötét szörnyen kínoz álmomban.

Szentjánosbogarak az égen,
Vílágítanak gyönyörű szépen.

Porban alvó családok a földben,
Isten némán tekint le rájuk az égben.

Fehér köd fut át az erdőn,
A vad gyorsan gurul le a lejtőn.

(Cím nélkül)

Ha az álmom valós volna,
És ez a fal, most leomolna,
Akkor az álmom valóra válna,
S a szívem többé már nem fájna!

Élet

Volt egy Lélek, s szállt az Élet.
Felhők szálltak, Árnyak vártak.

Egy ember csak állt, és várt,
Miközben Szerelme már messze járt.

Érzés

A szél fúj,
S a vér dühöngve forr.
A lázadó lélek tombol,
S két árny össze forr.

Rohanni kéne,
De mindig ugyanoda érek
Fel szállnék, de nagyon félek.

Félek én Mindentől.

Szállnék, de köt a vágyódás.

A Nap fel kel
S fénye eláraszt minket.
A sok madár énekel,
S daluk eláraszt mindent.

Jött egy emlék kép,
S a sötétben egy árny lép.

Farkas ének

Ének szól,
Farkas ének.
Hold fénye,
Ég kéke.

Sejtelmes hang,
Mely mindent beleng,
Szív szava,
Mely tél hava.
Farkas üvölt a dombtetőn.